Skip navigation
Kezdőlap Részletek
SoneparAtadas_kep

Adományátadás a Bárka alapítványnak a Sonepar dunaharaszti központjában

2023.03.06

Dunaharaszti: 2023. március 2. – Sikerrel zárult a LEDVANCE nemzetközi Sales Race 2022 kampány keretében meghirdetett és a Sonepar Magyarország Kft. együttműködésével szervezett és lebonyolított 2022. évi értékesítési verseny. A két cég által közösen kitűzött és teljesült vállalások eredményeként, a Sonepar kimagasló teljesítményének köszönhetően, a LEDVANCE Kft. idén 1 000 000 Ft összegű egyszeri adománnyal a 31 éve működő helyi Bárka Alapítvány környezetbarát tevékenységét támogatta.

2022 őszén is megrendezésre került a LEDVANCE – Sonepar hagyományosnak mondható nemzetközi értékesítési versenye, melyet további hazai ösztönző programokkal egészített ki a szervező cég. A LEDVANCE Kft. szervezésében és a Sonepar Magyarország Kft. együttműködésével megvalósult kampány több elemből és feltételből állt. Az egyik feltétel szerint amennyiben a Sonepar szeptember és november között eléri a célként kitűzött forgalmat, akkor a LEDVANCE idén is 1 millió forinttal támogat egy Sonepar által kiválasztott alapítványt. A kampány során a Sonepar vevői is tisztában voltak vele, hogy a 3 hónapos időszakban vásárlásaikkal a helyi Bárka Alapítványt támogatják. A nettó számlázott forgalmi célt a Sonepar elérte, ezért a LEDVANCE Kft. idén 1 000 000 Ft-os adományt juttat a környezettudatos Bárka Alapítvány részére.

„Szívesen járok olyan helyekre, ahol jó dolgok történnek” – kezdte a beszédjét Lehel Endre, Dunaharaszti Város alpolgármestere. Majd folytatta: „Megható, hogy ilyen komoly piaci szereplők, mint a Sonepar és a LEDVANCE a mindennapi harcok közepette jótékonykodnak, és évről évre segítenek a rászorulókon. Nem először járok már itt; szeretném kiemelni, hogy a két cég az elmúlt években több területre is fókuszált. A Magyar Mentőmotor Alapítványnak eljutatott adománnyal az egészségügyet, a helyi Rákóczi-Liget Gyermekei Alapítványnak szánt adománnyal az oktatást, most pedig a Bárka Alapítványt, a fogyatékkal élők világát támogatják városunkban. Külön köszönöm, hiszen ezekkel a területekkel mostohán bánnak ebben a világban.”

„A Sonepar és a LEDVANCE a világ 40 országában dolgozik együtt, de nyugodtan állíthatjuk, hogy a hazai együttműködés példamutató nemzetközi szinten is, mind sikeresség mind pedig a környezettudatos termékek piaci szereplők részére történő aktív promóciója terén. A sok éves együttműködés során immáron hagyomány, hogy a közös sikerünk eredményét egy támogatás keretében juttassuk egy helyi rászoruló szervezet részére. A kollégáink mindig nagy örömmel és lelkesedéssel vesznek részt a „versenyben” mert tudják, hogy ezzel segítenek rászoruló embertársaikon” – mondta Ágner János, a Sonepar Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.

„A Sonepar minden eddigi eredményességét túlszárnyalva a 2022. évi szeptember és november közötti időszakban 136%-os növekedést ért el az előző év azonos időszakához képest az OSRAM LED fényforrások, valamint a LEDVANCE LED lámpatestek, szalagok forgalmában. Minden elismerésem a Sonepar értékesítők eredményéért! A kampány időszakában a Sonepar számára kitűzött forgalmi cél elérése mellett az is fontos szempont volt, hogy adományunk egy olyan alapítványhoz kerüljön, amelynek környezettudatos tevékenységét támogatni tudjuk. A kimagasló teljesítmény eredményeként, a fenntarthatóság jegyében cégünk a Sonepar által kiválasztott Bárka Alapítványnak adományoz idén. Örömmel tölt el, hogy adományunk ismételten jó helyre kerül” – értékelt Szegszárdi Zoltán, a LEDVANCE Kft. cégvezetője.

Az adományátadására március elején került sor, mellyel a LEDVANCE Kft. 1 millió forinttal járult hozzá a Bárka Alapítvány (székhelye: 2330 Dunaharaszti, Mindszenty József utca 3. adószáma: 19664383-1-13) környezettudatos tevékenységéhez.

„A Bárka Alapítvány civil szervezetként nehéz anyagi helyzetben van. A mindennapi működéshez az adományok igen nagy jelentőséggel bírnak. Az Alapítvány fogyatékkal élő tagjai kézműves tevékenységet végeznek, egyik fő termékünk a vászon táska, melynek célja – amellett, hogy képviselje, a sérült emberek milyen értékes munkát végeznek – a környezettudatosság, a nylon táskák helyett alternatív bevásárló szatyor készítése, eladása. Az előállításhoz szükséges alapanyagok beszerzéséhez a jelen támogatás igen nagy segítség” – hangsúlyozta az adomány fontosságát, és megköszönte a támogatást Brenner Sarolta, az Alapítvány intézményvezető-helyettese.