1 millió forintot adományoz a Magyar Mentőmotor Alapítványnak a LEDVANCE
Dunaharaszti: 2022. március 3. – Sikerrel zárult a LEDVANCE nemzetközi Sales Race 2021 kampány keretében meghirdetett és a Sonepar Magyarország Kft. együttműködésével szervezett és lebonyolított 2021. évi értékesítési verseny. A két cég által közösen kitűzött és teljesült vállalások eredményeként, a Sonepar kimagasló teljesítményének köszönhetően, a LEDVANCE Kft. idén is 1 000 000 Ft összegű egyszeri adománnyal támogatja a Magyar Mentőmotor Alapítványt.
2021 őszén is megrendezésre került a LEDVANCE – Sonepar hagyományosnak mondható nemzetközi értékesítési versenye, melyet további hazai ösztönző programokkal egészített ki a szervező cég. A LEDVANCE Kft. szervezésében és a Sonepar Magyarország Kft. együttműködésével megvalósult kampány több elemből és feltételből állt. Az egyik feltétel szerint amennyiben a Sonepar szeptember és november között eléri a célként kitűzött forgalmat, akkor a LEDVANCE idén is 1 millió forinttal támogat egy Sonepar által kiválasztott alapítványt. A kampány során a nemes cél kommunikálásra került a Sonepar vásárlói felé, így ők is tudták, hogy a kampány időszakában vásárlásaikkal ismételten a Magyar Mentőmotor Alapítványt támogatják. A nettó számlázott forgalmi célt a Sonepar elérte, ezért a LEDVANCE Kft. idén is 1 000 000 Ft-os adományt juttat a Magyar Mentőmotor Alapítvány részére.
„Választásunk a 2020. évi sikeres kampányt és hasonló 1 millió Ft-os adományt követően ismét a Magyar Mentőmotor Alapítványra esett, mert amellett, hogy országos szinten támogatják a mentőmotorosok munkáját, a már 2 éve fennálló COVID helyzet folyamatos plusz terheket ró rájuk. Minden segítő alapítvány nemes célokat szolgál, ám az egészségügyben tevékenykedők számára különösen nagy és felbecsülhetetlen segítséget jelent minden egyes forint” – mondta Ágner János, a Sonepar Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.
„A kitűzött forgalmi célt a Sonepar nemhogy elérte, de túl is szárnyalta, amely egy igazi csapatmunkát tükröz. A 2021. évi szeptember és november közötti eladási adatok a kampány sikerét igazolják: a Sonepar 18%-os növekedést ért el az előző év azonos időszakához képest az OSRAM LED fényforrások, valamint a LEDVANCE LED lámpatestek, szalagok forgalmában. A kimagasló teljesítmény eredményeként immáron második alkalommal adományoz cégünk a Sonepar által kiválasztott Magyar Mentőmotor Alapítványnak. Mindkét cég elkötelezett a támogatás mellett, örömmel tölt el, hogy az adomány ismételten jó helyre kerül” – értékelt Szegszárdi Zoltán, a LEDVANCE Kft. cégvezetője.
Az egyszeri, adományátadására március elején került sor, így a LEDVANCE Kft. ismét 1 millió forinttal járult hozzá a Magyar Mentőmotor Alapítvány (székhelye: 2131 Göd, Wigner Jenő u. 8.; adószáma: 18019807-1-13) magas színvonalú működéséhez.
„A MMA 2009 óta azon dolgozik, hogy mind magasabb színvonalra emelje a magyarországi motoros mentést. Az elmúlt évek mindegyike új kihívások elé állított bennünket, de ennek ellenére mindig tudtunk hosszú távú, előremutató eredményeket elérni. 2021-ben a világon egyedülálló módon elindítottuk önkéntes motorjainkat a Balaton partján, amely jól mutatja, hogy még a legnehezebb időkben is vannak olyanok, akik képesek megmutatni, hogy mindennél fontosabb az, hogy a betegek a lehető leghamarabb magas szintű ellátást kaphassanak. Ez a remek csapat adja a hazai mentőmotorozás gerincét és Ők azok az igazi mentőmotorosok, akik számára ezek a támogatások teszik lehetővé, hogy mind több bajba jutott gyereken és felnőttön segítsenek! Ahogy a mentőmotorozás helyzete a közelmúltban elkezdett nehezebbé válni, úgy lett egyre hangsúlyosabb minden ehhez hasonló támogatás a megkezdett munka folytatásában. Ezért az, hogy idén már másodszorra nyerjük el ezt a bizalmat, újabb löketet ad nekünk az előttünk álló szezonhoz" – emelte ki Varsányi Zoltán, az Alapítvány kuratóriumának elnöke.